KÖZLEMÉNY
a Szerencsi Mezőgazdasági Részvénytársaság privatizációjáról
Az utóbbi hetekben a nyilvánosságra került hírek szerint Budai Gyula kormánybiztos feljelentést tett hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen a Szerencsi Mezőgazdasági Részvénytársaság privatizációjával kapcsolatban.
A magánosításban résztvevők határozott álláspontja, hogy a vásárlás a hatályos jogszabályoknak és a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően, jogszerűen történt.
Annak érdekében, hogy a hazai sajtóban megjelent adatok és állítások a tényeknek, a valóságnak megfelelőek legyenek, az alábbiakat közöljük.
Azzal az állítással szemben, miszerint „az agrárcéget előre meghatározott körhöz juttatták”, a valóság az, hogy a Szerencsi Mezőgazdasági Részvénytársaság részvényei száz százalékban magyar szakmai befektetők és a munkavállalók tulajdonában vannak.
Az állami tulajdonú részvénycsomag privatizációs célú meghirdetése 2004 tavaszán a vagyonkezelő részéről megjelentetett pályázattal történt, a feltételekről a kiírásból értesültünk. A felhívás országos napilapokban és a Magyar Közlönyben egyaránt olvasható volt, a többi érintett többségi tulajdonú agrárcég privatizációs pályázatához hasonlóan. A feltételek kialakítását a vagyonkezelő végezte. Az ÁPV Rt. tekintettel volt a privatizációs törvényben, illetve a vonatkozó kormányhatározatban rögzített értékesítési prioritásokra. Mivel a kiírás tartalmazta a lehetséges befektetői kört – bármely természetes vagy jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, az 1995. évi XXXIX. tv. 4. bekezdése szerinti magántulajdonosnak minősülő más személy, továbbá ezek konzorciuma is –, ezért alakult meg utólag a Konfidencia 2004. Kft.
A szélesebb körű pályázás lehetőségét biztosította a tulajdonos, melynek részeként „adatszobát” kellett fenntartani a társaságnál, ahol a cégre vonatkozó információkat megtekinthette az, aki a pályázati csomagot megvette.
A vásárláskor a részvények értékére vonatkozó vételi ajánlatot az akkori gazdasági és piaci körülmények mérlegelésével tették meg a pályázók.
Az eljárást követően a vagyonkezelő igazgatóságának döntése alapján a meghirdetett részvények értékesítésére adás-vételi szerződés megkötésére került sor.
A privatizációt végzők a vételárat megfizették, illetve a szerződésben előírt kötelezettségeiknek – a tőkeemeléssel együtt – eleget tettek, valamint a társaság megvásárlásakor és azt követően a működtetés során nem követtek el jó erkölcsbe ütköző magatartást, jogsértést, bűncselekményt.
Az ÁPV Rt.-vel 2004. augusztus 5-én kötött részvény adás-vételi szerződésben foglalt titoktartási kötelezettségre tekintettel a Konfidencia 2004 Kft., a Harangod Kft. és a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. képviselői a vizsgálat lezárásáig nem kívánnak nyilatkozni.
A részvénytársaság magánosításával kapcsolatban nyilvánosságra hozott, valótlanságokat tartalmazó információk a cég rossz hírét keltik, elbizonytalaníthatják a partnereinket, ezzel kárt okoznak és közel négyszáz alkalmazottnak a munkahelyét, a megélhetését veszélyeztetik.
Szerencs, 2011. november 22-én.
Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.
Igazgatósága
|